Helyi Vidékfejlesztési Stratégia
|
|
2011.05.27.
Elkészült a felülvizsgált Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (2011)
|
A Zempléni Tájak LEADER HACS célkitűzéseit a egyesületünk tagsága továbbra is aktuálisnak és követendőnek ítélte meg, közgyűlésünk 2011.05.26-án
egyhangúlag megerősítette a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát.
|
A stratégia felülvizsgálatát indokolták:
- A HACS az eddigi eredményeinek összegzése, elemzése elengedhetetlenül fontos a program második felének (2011-2013) végrehajtása szempontjából.
- Egyes intézkedésekre (célterületekre) nem érkezett be pályázat, így ennek okát megkeresve és a feltételeket a lehetőségek szerint változtatva
az érdeklődés javítható, vagy a célterület újbóli kiírása szükségtelen. A források átcsoportosításával egyes intézkedések még szélesebb körben
valósíthatók meg.
- Egyes intézkedések megvalósultak, így azok felülvizsgálata szükségessé vált.
- A HVS szerkezetének egyszerűsítése.
A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatának indokoltságát alátámasztják, hogy a vállalkozói aktivitás mérséklődött, a fejlesztések terén
a biztonságos működést tartják elsőrendűnek, hitellel fedezett fejlesztéstől pedig alapvetően tartózkodnak a helyi szereplők. A vállalkozások
megfontolják új munkaerő felvételét, amellett, hogy többen a már meglévő alkalmazottakat sem képesek tovább foglalkoztatni.
A munkaerőpiac instabilitása erőteljesen rányomja bélyegét a lakosság jövőképére, tervezési lehetőségeire.
A HVS-ben továbbra is kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés a fentiekben ismertetett helyzetképből
adódóan. Ezek a kiemelt intézkedések a megnyíló kisértékű támogatások révén kaphatnak támogatást, úgy hogy az eddigi pályázati folyamat lerövidül,
ezáltal a gazdasági szereplők számára a finanszírozás kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé válik.
A HVS felülvizsgálat során elfogadott módosítások:
A HACS elnöksége egyhangúlag megerősítette a HVS fő célkitűzéseit, intézkedéseit. Ezt figyelembe véve a TCS a 2008-2010. időszakban érvényes HVS
összes HPME-ét (Helyzet-Probléma-Megoldás-Eredmény elemzését) felhasználta a HVS felülvizsgálat során.
Főbb módosítások:
- A HVS szöveges részeinek aktualizálása, átszerkesztése az aktuális előírásoknak megfelelő struktúrába.
- Az eddigi eredmények elemzése.
- Ugyanazon témájú, szövegű hátrányos és nem hátrányos HPME-k összevonása az egyszerűbb eljárás, vegyes támogatási rangsorok
készítésének érdekében.
- Új intézkedések, a helyi termék értékesítését segítő támogatások bevezetése a korábbi igényeknek megfelelően.
- Kis értékű gazdaságfejlesztési intézkedések beemelése a HVS-be.
- LEADER rendezvény témájú intézkedés megbontása (kis értékű és HPME szintű), a kis értékű rendezvények egyszerűbb elbírálása
érdekében.
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia letöltése >>
Melléklet: 5.3.2 pont - HVS fórumok emlékeztetői, TCS ülések jegyzőkönyvei >>
Melléklet: 5.3.3 pont - HVS Projektötlet adatlapok >>
HVS célterület adatlapok letöltése (xls file formátum) >>
|
|
|
2011.05.24.
Elkészült a módosított Helyi Vidékfejlesztési Stratégia
A 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján elkészült Akciócsoportunk aktualizált Helyi Vidékfejlesztési
Stratégiája (HVS). Felülvizsgálatát és módosítását a VM IH által előírtak szerint 2011.02.15. és 2011.05.26. között kell elvégezni.
A 2011. évben a Zempléni Tájak LEADER Akciócsoport 55 településéről pályázható, a Tervezői Csoport által kidolgozott és az ÚMVP IH-val és MVH-val
szakmai és törvényességi eljáráson egyeztetett LEADER célterületeket, valamint az azoknak megfelelően aktualizált Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát
taggyűlésünk az előírások szerint a 2011.05.26-i határidőig hagyhatja jóvá.
A rendeletek alapján elkészült Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) módosítása az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) Közlemény ütemezése szerint
történt. Az elkészült HVS munkaanyagát az alábbiakban olvashatják, amely még nem a végleges, még további kiegészítések és módosítások várhatóak,
mindaddig, amíg az Egyesület Közgyűlése el nem fogadja, illetve nem véglegesíti.
A felülvizsgált Helyi Vidékfejlesztési Stratégia itt megtekinthető >>
|
|
|
2011.04.19.
Előzetesen elfogadott LEADER célterületek
2011. április 12-én került sor a Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiáját felülvizsgáló Tervezői Csoport ülésére. Az
egyeztetés célja az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának (IH) 6/2011. (II.4.) számú közleményében foglaltak szerint lefolytatandó
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálat során az előzetesen elkészített pályázati célterületek megvitatása volt.
A Tervezői Csoport által elfogadott ÚMVP IV. LEADER tengely 2. körös pályázati célterületek egyeztetésére 2011. április 14-én, Budapesten került sor a
Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium részvételével. Az
általunk kidolgozott 8 db célterületet - 6 db alapjogcím és 2 db kis értékű jogcím – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint a
Vidékfejlesztési Minisztérium is előzetesen jóváhagyta.
A 2011. évben pályázható Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület ÚMVP IV. LEADER célterületekről:
| |
FEJLESZTÉSI INTÉZKEDÉS |
TERVEZETT LEADER FORRÁS (HUF) |
1. |
Helyi termékek elsődleges feldolgozásának ösztönzése |
240 000 000.- |
| 2. |
Mobil áruda beszerzése |
60 000 000.- |
| 3. |
Helyi termék mintabolt, bemutató tér |
54 000 000.- |
| 4. |
A térségi, települési identitás és kohézió megerősítése |
100 000 000.- |
| 5. |
Társadalmi tőke erősítése - konfliktuskezelés |
10 000 000.- |
| 6. |
Helyi értékek és örökség feltárása, megőrzése és védelme, a hitélet ápolása |
50 000 000.- |
| 7. |
Helyi vállalkozások eszköz- és infrastrukturális fejlesztése |
30 000 000.- |
| 8. |
Helyi kisrendezvények támogatása |
5 000 000.- |
| - |
Összesen: |
549 000 000.- |
Részletes információ célterület adatlapok segítségével (xls file formátum) itt >>
|
|
|
2011.03.22. / [Frissítve: 2011.03.24.]
ZTVE Közgyűlés 2011.03.25.
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület 2011.03.25-én (péntek), 10:00 órától Közgyűlést tart.
Az ügy fontosságára tekintettel személyes megjelenésére, vagy meghatalmazott útján történő képviseletére feltétlenül
számítunk! A közgyűlés határozatképes, ha a szabályszerű értesítés után az egyesület tagjainak 50%-a és még egy fő
jelen van, azzal, hogy mindhárom tagozat képviselteti magát a közgyűlésen.
A Közgyűlés nyilvános, mindenkit szeretettel várunk.
Meghívó itt megtekinthető, letölthető >>
1. Napirend: Projektötletek (előterjesztés) >>
1. Napirend: Projektötletek (melléklet) >>
|
|
|
2011.03.11.
HVS I. szakasz felülvizsgálatának zárása
A Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az ÚMVP Irányító Hatóságtól 2011. február 7-én érkezett utasítás alapján a HACS által a 93/2007. (VII. 29.) FVM
rendelet, valamint a 147/2007. (XII.4.) FVM rendelet értelmében elkészített Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (továbbiakban: HVS) felülvizsgálata a
gazdasági, társadalmi helyzet változása, valamint a LEADER program végrehajtására vonatkozó egyéb feltételek változása, és a forrásallokációban is
tükröződő célrendszer prioritásainak lehetséges módosulása miatt indokolttá vált.
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleményének eleget téve 2011. február 18-án tartottuk a HVS általános felülvizsgálatának indító
megbeszélését. Ennek keretében a Helyi Akciócsoport jelenlévő Tagsága megválasztotta azt a HVS felülvizsgálatát végző Tervezői Csoportot, melynek
munkájában a térség szereplői is részt vállaltak.
A fent leírtak alapján minden Helyi Akciócsoportnak 2011. március 11-ig el kell fogadnia a HVS felülvizsgálatának dokumentumait. A feladat teljesítése
érdekében összehívásra került a Tervezői Csoport és a Döntéshozó Testület (2011.03.09.), melyeknek feladatai közé tartozik a HVS I. szakaszának
véglegesítése és döntésre bocsátása.
Ezzel a HVS felülvizsgálat első szakasza zárul le, de előttünk áll a második szakasz, melyben a beérkezett projektötletekről kell tárgyalnia a Tervezői
Csoportnak, majd döntenie a Helyi Akciócsoport Tagságának 2011. március 27.-ig.
[Frissítve: 2011.03.17.]
A felülvizsgált Helyi Vidékfejlesztési Stratégia tervezete itt megtekinthető >>
Zempléni Tájak HACS: Prioritasok és intezkedesek 2011 >>
|
|
2011.02.25.
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület megkezdte a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatát, módosítását. A munka koordinálására 9 fős
Tervezői Csoport felállítására került sor.
A folyamat során minden térségi szereplő véleményére, ötleteire kíváncsiak vagyunk. Megvalósításra váró projektötleteiket is várjuk, hogy a térségben
pályázható forrás a helyiek által kidolgozott, helyi ötleteket megvalósító projektekre legyen felhasználható.
Fentiek érdekében egyeztető fórumsorozatot szervezünk, az alábbi helyszíneken és időpontokban:
- 2011.03.02., 10.00 óra, Karcsa
- 2011.03.02., 14.00 óra, Mikóháza
- 2011.03.03., 14.00 óra, Sárospatak
Részletes meghívó a csatolt mellékletben található.
Részvételére, ötleteire a közös térségi érdek miatt feltétlenül számítunk.!
2011.03.02., 10.00 óra, Karcsa >>
2011.03.02., 14.00 óra, Mikóháza >>
2011.03.03., 14.00 óra, Sárospatak >>
|
|
|
2011.02.18.
HVS 2011. évi felülvizsgálat kapcsolódó anyagai
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése által 2011.02.18-án az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) Közleményének megfelelően
elfogadott dokumentációk megjelentetése.
[Frissítve: 2011.02.18.]
HVS Felülvizsgálatáról rövid tájékoztató >>
Projektötlet gyűjtő adatlap >>
Tervezési Csoport összetétele >>
|
|
|
2011.02.10.
|
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatról
|
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága közleményt adott ki a Helyi Vidékfejlesztési stratégia (HVS) felülvizsgálatáról,
melyet két szakaszban kell végrehajtani. A közlemény tartalmazza a LEADER Helyi Akciócsoportjának (HACS) ezzel kapcsolatos feladatait.

A felülvizsgálathoz kapcsolódó dokumentumok itt elérhetőek:
ZTVE Felhívás >>
ÚMVP Irányító Hatóság 6/2011 (II.4.) közleménye >>
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia tervezési útmutatója >>
|
|
|
HVS LEADER célterületek (LEDAER-HPME Katalógus)
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület által elfogadott és az ÚMVP Irányító Hatósága, valamint a
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által jóváhagyott, a kiadott LEADER rendelet HACS specifikus
Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának megfelelően elkészített (IV. tengely) célterületeinek megtekintése.
[Feltöltve: 2009.09.23.]
Zempléni Tájak Helyi Akciócsoport (HACS) LEADER-HPME katalógusának megtekintése >>
|
|
|
HVS LEADER célterület tervező
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület aktualizált, a kiadandó LEADER rendelet HACS specifikus HVS
felülvizsgálati eljárásrendjének megfelelően elkészített Helyi Vidékfejlesztési Tervének (IV. tengely)
megtekintése.
[Feltöltve: 2009.08.11.]
HVS LEADER célterület tervező letöltése MS Excel formátumban >>
|
|
|
Aktualizált HVS feltöltése
A Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület aktualizált Helyi Vidékfejlesztési Tervének
megtekintése
[Feltöltve: 2009.07.06.]
HVS (2009.05.04.) letöltése >>
|
|
|
|
|